Összesen 23 csapat mérte össze tudását tésztaszerkezet-építés terén a 2019. november 14-én megrendezett házi Tésztahíd-építő bajnokságon. Díjazásra került mindkét kategória (híd és tartó) első három helyezettje, valamint esztétikai díjat és a tippverseny első helyezettjeit is jutalmaztuk.
A megmérettetésre reggel hét órától kezdve lehetett leadni a versenyre szánt szerkezeteket, ahol mérlegeléssel egybekötött regisztráció jelentette a nevezést. Majdnem mindegyik megúszta a szállítással járó veszélyeket, de sajnos egy szerkezet útközben megsérült, így nem tudott részt venni a versenyen. Végül 23 csapat tésztaszerkezete indult, 15 tartó és 8 híd kategóriában.
A versenyt Balogh József dékáni titkárságvezető úr nyitotta meg, és mindvégig ő maradt a konferanszié, biztosítva ezzel is a jó hangulatot. Elsőként a hidak versenyére került sor, ebben a kategóriában harmadik helyezést ért el a „Gurtech” névre hallgató híd, Gáti Anna Zita és Hermann Péter munkája 91,6 kg teherbírással. A második helyen végzett a „Se7en” fantázianevű szerkezet 113 kg teherbírással, készítői: Branyi Attila és Fodor Dávid voltak. Az első helyet pedig a „Kópé” nevű tésztahíd szerezte meg 119,4 kg-os teherbírásával. Építői Vers Botond és Bondor Csaba.
A második körben a tartók versenye zajlott, amelyen a 236,1 kg teherbírású „Nyilván” elnevezésű szerkezet harmadik helyen végzett, Toldy Levente és Németh Dávid készítésében. A második helyet a „Biopaszta” fantázianevű tartó kaparintotta meg 245,7 kg teherbírással. Építői Muszka Dávid és Berkovics Viktor voltak. Az első helyezést pedig az idei RECCS Világbajnokságon is eredményesen szereplő duó, Bagossy Barnabás és Hir Marcell párosa érte el „Tartóbiás” nevű tartójukkal, amely kimagasló, 319,9 kg terhet bírt el.
Az esztétikai különdíjat Gáti Anna Zita és Hermann Péter „Gurtech” elnevezésű hídja kapta.
Három hallgató is nagyon szerencsésen tippelt arra a kérdésre, hogy „Mekkora teherbírású lesz a legjobb szerkezet a versenyen?”, így ők kapták a tippversenyért járó díjakat. Mindhárman 320 kg teherbírást jelöltek meg.
A verseny mindvégig nagyon jó hangulatban telt, a nézők és a versenyzők is jól érezték magukat, sokak pedig a szép eredmények után annak is örülhetnek, hogy értékes beszámítható pontokat szereztek az előre jelzett tantárgyakból. Ugyanakkor biztosak lehetünk benne, hogy nem csupán ezek motiválták a hallgatókat, hanem a precizitást igénylő mérnöki munka összetettsége és szépsége, aminek köszönhetően ilyen komoly feladatot is képesek voltak ügyesen megoldani.
Várunk mindenkit szeretettel a jövő évi Tésztahíd-építő Világbajnokságon, amely a 10. jubileumi viadal lesz!
Az eredmények:
Az eseményről készült fotók az alábbi linken érhetők el >>