Ha október, akkor „kiberbiztonság” A XXXV: BDI Doktorandusz Találkozó beszámolója; valamint meghívó a következő eseményre

Az Óbudai Egyetem Biztonságtudományi Doktori Iskola (BDI) hallgatói által kezdeményezett és szervezett havi rendszerességű esemény, a BDI Doktorandusz Találkozó, 2019. október 25-én került megrendezésre. Ez már a harmincötödik volt a Doktorandusz Találkozók történetében és egyben a harmadik, az Európai Uniós Hálózat- és Információbiztonsági Ügynökség (ENISA) által szervezett Kiberbiztonsági hónap rendezvénysorozatában.

A BDI címere

A BDI Doktorandusz Találkozók keretében általában két tematikusan egymásra épülő tudományos előadást hallgathatnak meg a résztvevők, ez alkalommal, ahogyan már 2017 és 2018 után, úgy idén is az ENISA októberi rendezvénysorozatába bekapcsolódva, a kiberbiztonság volt a téma. Az első előadó Prof. Dr. Kovács László dandártábornok úr volt, aki a Magyar Honvédség Parancsnoksága Kibervédelmi Haderőnemi Szemlélője és egyben az NKE professzora. Kovács László Professzor úr tehát a Magyar Honvédség első számú kibervédelmi vezetője, szakembere, akinek a nevéhez fűződik a „Digitális Mohács” című tanulmány megalkotása. A Professzor Úr előadásának a címe a „Kiberműveletek vs. kiberbiztonság” volt.

A második előadó, az életműdíjas informatikai újságíró, Mester Sándor úr volt, aki az idén 50. születésnapját ünneplő COMPUTERWORLD szakmai magazin lapigazgatója. Előadásának címe a „Security by design – a tervezés stratégiája" volt melyben a kiberbiztonság tervezésének folyamatát és szempontjait mutatta be számos példán keresztül.

Prof. Dr. Kovács László dandártábornok Mester Sándor lapigazgató

A harmadik előadás, eltérve a kiberbiztonság témájától, az idén 53 éves HADITECHNIKA katonai szakmai folyóirat bemutatása volt, melyet Dr. Hegedűs Ernő alezredes egyetemi adjunktus, főszerkesztő mutatott be munkatársaival. A BDI Doktorandusz Találkozó rendezvénysorozat törekszik arra, hogy a doktoranduszok részére olyan mértékadó szakmai tudományos folyóiratokat mutasson be, melyek lehetőséget adnak az új tudományos eredmények publikálására. A HADITECHNIKA folyóirat, az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karán 2019. november 18-19-n megrendezendő International Conference on Central European Critical Infrastructure Protection (ICCECIP) 2019 nemzetközi tudományos konferencia tanulmányait is megjelentető egyik kiadó. A HADITECHNIKA, mely az MTA által „B” kategóriás besorolású mértékadó tudományos folyóirat, folyamatosan várja a doktoranduszok tudományos munkáit.

Dr. Hegedűs Ernő alezredes Az ICCECIP 2019 konferencia logója

A Találkozó főszervezője és egyben házigazdája Dr. Nyikes Zoltán volt, aki Biztonságtudományi Doktori Iskola PhD fokozatot szerzett alumni hallgatója.

A szakmai előmenetelhez, a tudományos kutatáshoz és a doktori tanulmányokhoz elengedhetetlenül fontos számos szakmai újdonsággal és információval gazdagodhattak a rendezvény résztvevői. A következő Találkozó 2019. november 15-én kerül megrendezésre a Bánki Karon.

Szerző: Dr. Nyikes Zoltán, főszervező

 

Szeretettel meghívjuk a következő, XXXVI. BDI Doktorandusz Találkozóra: