február 2023

feb
26

Beszámoló a 2023. februári Diplomaátadó Ünnepségről

2023. február 17-én tartotta Diplomaátadó Ünnepségét az Óbudai Egyetem Bánki Kara a Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpontban, ahol több, mint 200 végzett hallgató vehette át oklevelét.

Az eseményt a már megszokott elnökségi bevonulás nyitotta meg a Gaudeamus Igitur dallamára, majd a Himnusz elhangzását követően Balogh József mestertanár, dékáni titkárságvezető - mint az ünnepély levezető elnöke – bemutatta az elnökség tagjait:
dr. habil Felde Imre ipari és üzleti kapcsolatokért felelős rektorhelyettes, prof. Dr. Rajnai Zoltán dékán, dr. Ancza Erzsébet oktatási dékánhelyettes, Balogh József mestertanár, dékáni titkárságvezető, dr. Horváth Richárd kutatási dékánhelyettes és Horváth Gergő a Hallgatói Önkormányzat elnöke.

Rektorhelyettes úr köszöntője után az Ünnepi beszédet Rajnai Zoltán dékán úr tartotta meg. Ebben kiemelte, hogy a végzősök értékes diplomához jutottak a Bánki Karon, amelyet nem volt könnyű megszerezni. Nehéz és kemény vizsgákon vannak túl a hallgatók, de a szigorúságnak az volt az oka, hogy a nálunk végzett mérnökök megállják a helyüket a nemzetközi versenyben. Ez a diploma egyfajta megelőlegező bizalmat jelent a végzősök számára, hogy olyan tudás, készségek és képességek birtokában vannak, amik alkalmassá teszik őket a műszaki problémák, feladatok leküzdésében.

Az ünnepi beszédeket követően került sor az oklevelek átadására gépészmérnöki, had- és biztonságtechnikai mérnöki, biztonságtechnikai mérnöki, valamint mechatronikai mérnöki szakokon. A BSc képzésben 225 hallgató kapott oklevelet. MSc képzésben 22 oklevelet adott át Dékán úr. A hallgatók az átvételt követően főhajtással tisztelegtek a Bánkis zászló előtt.

A diplomaátadási ceremónia után a hallgatói elismerő oklevelek átadása következett.

A Kari Tanács a kiváló tanulmányi eredményt elérő hallgatók munkájának elismeréseként „Kiemelkedő tanulmányi munkáért” oklevelet és emléktárgyat adományozott az alábbi hallgatók részére:

Balogh Bence                    biztonságtechnikai mérnöki
Barna Bianka Rita             biztonságtechnikai mérnöki
Bayaraa Burtejin               biztonságtechnikai mérnöki
Benkő Noémi                     biztonságtechnikai mérnöki
Bloch Marcell Manó          gépészmérnöki
Keller Zsolt                        gépészmérnöki
Kiss Balázs                        biztonságtechnikai mérnöki
Kiss Dániel                        gépészmérnöki
Krisztofóri Martin              biztonságtechnikai mérnöki
Liebhardt Péter                 gépészmérnöki
Liktor András                    biztonságtechnikai mérnöki
Marton Bence                    biztonságtechnikai mérnök
Oszaczki Patrik                 gépészmérnöki
Rippert Ágnes                   mechatronikai mérnöki
Simon Levente                  biztonságtechnikai mérnöki
Tóth Csaba György          biztonságtechnikai mérnöki
Tuboly Endre                     biztonságtechnikai mérnöki
Vadász Patrik                    biztonságtechnikai mérnöki
Zsombok Krisztián           gépészmérnöki

Több hallgatónk előre jelezte, hogy nem tud jelen lenni az ünnepségen, ők utólagosan veszik majd át az oklevelüket és az elismerést is. Név szerint: Bárczi DávidKenzhetayev Yernar, Fekete Máté, Pásztorné Orosz Andrea és Steiner Attila József.

Külön kiemelésre kerültek azok, akik kitüntetéssel végeztek, ők tanulmányaikban végig példamutató szorgalommal haladtak. Ennek elismeréseként oklevelet és emléktárgyat vehettek át az alábbi hallgatók:

Alapkézésben részt vett:

Tóth Csaba György
Ruck Róbert

Mesterképzésben részt vett:

Bajusz Dániel
Kurilla Zsolt
Szabó Réka Krisztina
Dávid Judit

Dékáni elismerő oklevelet kapott Deák-Sala András.

Deák-Sala András 2019-ben kezdte meg gépészmérnöki tanulmányait. Eredményes tanulmányai mellett kitűnt sokszínű érdeklődésével és tehetségével – több éven keresztül a Kutatók Éjszakája programsorozat egyik leglátványosabb eleme volt a saját fejlesztésű Tesla-tekercsének bemutatója. Az erről készült kisfilm többszáz megtekintést eredményezett. Emellett aktív szerepet vállalt a bánkis hallgatói közéletben, többek között a 3D hallgatói kör tagjaként is.

Bánkis tanulmányainak végén a kar hírnevének öregbítéséért, a hallgatótársak, az oktatók és a kari munkatársak felé mutatott jólelkűségéért és önzetlen segítőkészségéért, valamint tehetségének elismeréseként Dékán úr részére Elismerő oklevelet és emléktárgyat adományozott.

A kitüntetések átadását követően a mérnöki fogadalomtétel következett, melyet hagyományaink szerint mindig az egyik díjazott olvas elő. Idén Barna Bianka biztonságtechnikai mérnök kapta e megtisztelő feladatot.

A fogadalomtétel elmondása után a hallgatók nevében Horváth Gergő HÖK-elnök búcsúztatta a végzett Bánkisokat. Beszéde végén Balla Máté és Polereczki Flórián részére adott át hallgatói elismerést a Hallgatói Önkormányzatban és a Bánki hallgatói életében tett munkájuk elismeréseként.

Ezt követően a Kar dékánja Bánki Plakettet adományozott Dr. Barányi István egyetemi adjunktus részére.

Barányi István 2000-ben szerzett gépészmérnök-mérnöktanár diplomát az Óbudai Egyetem jogelőd intézményében. Ugyanitt kapta meg 2002-ben minőségügyi szakmérnök oklevelét. 2008-ban okleveles gépészmérnök, 2017-ben pedig elnyerte a Phd címet. 2002 óta dolgozik az Egyetem Bánki Karán, először tanársegédként, 2017-től egyetemi adjunktusként. Oktatói tevékenysége rendkívül széles kört ölel fel: a gépész, a biztonságtechnikai, villamosmérnöki és menedzser képzésekben BSc és MSc szinten több tárgy oktatásában vesz részt.

Kiemelkedő a hallgatókkal való kapcsolattartása, mind a tananyag átadása, mind szakdolgozati konzultáció terén.  Az oktatási anyag digitális változatának elkészítésében komoly szerepet vállalt, nagyban hozzájárulva az online oktatás sikerességéhez. Kari nyílt napokon tartott érdekfeszítő előadást. Oktatói tevékenységének elismeréseként 2018-ban a hallgatók Az év oktatója díjjal értékelték, 2021-ben pedig dékáni dicséretben részesült.

A következő félévtől Barányi István máshol folytatja. Két évtizedes bánkis munkásságát szeretnénk most megköszönni, Bánki Plakett adományozásával. Tisztelettel kívánunk további szakmai sikereket, jó egészséget, az új kihívásokban sok eredményt. Reméljük, a későbbiekben is találkozunk veled, Pista, akár órát tartva, akár valamelyik bánkis rendezvényre visszalátogatva.

Barányi Tanár úr díjazását végzős hallgatóink nagy ovációval fogadták, vastapssal köszönték meg színvonalas óráit.

A Diplomaátadó ünnepség zárásaként az Egyetem és Karunk vezetése köszönetet mondott mindazoknak, akik megjelenésükkel megtisztelték ünnepségünket.

Itt is megragadjuk az alkalmat és ismét gratulálunk a végzősöknek, a kitüntetetteknek és kívánunk további nagyon sok sikert és jó egészséget! Egyetemi Karunkon eltöltött éveiket jó szívvel őrizzék meg és ha tehetik, tartsák a kapcsolatot a Karral, hogy akár majd az Önök cége lehessen a jövőben együttműködő partnerünk.

Ezúton köszönjük a Tanulmányi Irodának, a Dékáni Hivatalnak és a Hallgatói Önkormányzatnak a Diplomaátadó szervezésében, lebonyolításában nyújtott segítséget.

feb
21

Tedd próbára a tudásod egy robotépítő csapatversenyen!

A Robert Bosch Kft., a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar, a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar, valamint a Neumann János Informatikai Kar versenyt hirdet a 2022/23 tanév tavaszi félévére, amelynek záró eseménye 2023 szeptemberében lesz. A versenyen 3-4 fős, a karok hallgatóiból álló csapatok vehetnek részt.

Hogyan jelentkezhetsz?

Vedd fel a Projektek az iparból (KMVPI1TBNE) szabadon választható tantárgyat, amely szorosan kapcsolódik a versenyhez. A tantárgy előadásai révén megszerezheted a szükséges alaptudást a robotépítéshez és a labirintusversenyhez is.

Tarts velünk, és teszteld a frissen megszerzett tudásod!

feb
20

Búcsúzunk Kriza Kálmántól

Életének 82. évében, 2023. február 10-én elhunyt Kriza Kálmán, a Bánki Kar ny. adjunktusa.

Kriza Kálmán 1964-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen gépészmérnöki, majd később ugyanitt Közlekedés matematikai szakmérnök és Szerszámszerkesztő- és gyártó szakmérnök okleveleket szerzett.

A főiskolává válást megelőző évtől, 1968-tól egészen 2005-ben bekövetkezett nyugdíjba vonulásáig, közel négy évtizeden át dolgozott a „Bánkin”.

A műszaki mechanika és a gépelemek tárgy előadójaként és gyakorlatvezetőjeként színvonalas oktató munkát végzett, több jegyzet, oktatási segédlet szerzője. Kiemelkedő volt laborfejlesztési tevékenysége, a Mechanika-gépszerkezettan laboratóriumban számos kísérleti berendezés tervezése, kivitelezése és az oktatásba történő bevezetése fűződik nevéhez.

A Foucault-inga az ő ötlete alapján, tevékeny közreműködésével valósult meg a Bánki Népszínház utcai épületében.

Szenvedélyes természetjáró és dalkedvelő ember volt.

Évtizedeken keresztül irányította és működtette a Bánki turista szakosztályát. Itthon és a határokon túl élő magyarok körében nagy
népszerűségnek örvend “Ha dalolni támad kedvem” című, közel 400 dalból álló gyűjteménye, amely 1992 óta 16 kiadást élt meg.

Emlékét kegyelettel megőrizzük!

feb
20

Ételt osztottak a Bánki Kar hallgatói

Február 18-án az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karán folyó Humanitárius műveleti menedzser képzés oktatói és hallgatói a Baptista Szeretetszolgálattal és a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálatával gyakorlati képzés keretében meleg ételosztási akciót szerveztek hajléktalanok és rászorulók részére. A kora tavaszias napon háromszáz fő részére biztosítottak meleg ételt, édességet és pékárut.

A képzésben részt vevő hallgatóknak lehetőségük nyílt betekinteni a tényleges krízishelyzetek logisztikai és kommunikációs gyakorlatába jól strukturált és ellenőrzött körülmények között.

Az ételosztás mellett a tömegkezelés, a rádiós kommunikáció és az adminisztráció különböző feladataival is megismerkedhettek valóságot megközelítő helyzetben, illetve bekapcsolódhattak a Baptista Szeretetszolgálat Utcafront-jának tevékenységébe, akik jogi és szociális kérdésekben nyújtottak segítséget a rászorulóknak.

Különösen nagy aktualitása volt a karitatív rendezvénynek az ukrán-orosz konfliktus és a törökországi földrengés miatt is, amelynek kárelhárításában és a romok alatt rekedt emberek kimentésében többek között Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke is részt vett, és a sajtó munkatársaival is ismertette tapasztalatait, átadta gyakorlati ismereteit a hallgatóknak.

A Bánki Kar dékánja a sajtónak adott interjújában elmondta, hogy különösen fontos a gyakorlati lehetőségek biztosítása, mert a tanfolyam végzett hallgatói a világ különböző pontján vállalhatnak feladatokat, és különböző élethelyzetekben fel kell találniuk magukat a szakembereknek. A délutánig tartó karitatív rendezvényen Prof. Dr. Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektorra személyesen is megköszönte a segítők munkáját, kiemelve, hogy napjainkban különösen fontos a gyakorlati ismeretek megszerzése és a rászorulók segítése.

Az eseményen segítőként kari dolgozók, valamint a BGK-HÖK képviselői is részt vettek, munkájukat ezúton is köszönjük!

feb
17

Pályázati felhívás demonstrátori megbízásra

Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kara pályázatot hirdet demonstrátori feladatkör betöltésére a 2022/23. tanév II. félévére (2023. február 27 - 2023. június 27.), 4 hónap időtartamra.

A részletek megtekinthetők az alábbi elérhetőségen: https://bgk.uni-obuda.hu/hu/kar/palyazati-felhivasok

feb
15

Már jelentkezhetsz nyári táborunkba!

Okos és biztonságos épültek fejlesztése – a Minecraft világában

Várjuk azon 10-14 év közötti diákok jelentkezését, akik szívesen ismerkednének meg az épületautomatikával, az épületfelügyelettel, az ipari vezérlőrendszerekkel, valamint ezek biztonságtechnikai, és információvédelmi hátterével, eszközeivel a nyári szünetben.

Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karán a Minecraft segítségével fizikai, matematikai, villamosipari, informatikai és biztonságtechnikai tananyagelemeket sajátíthatsz el játékos módon az 5 tábori nap alatt.

- A tábor időpontja: 2023. június 26-30.

- Jelentkezési határidő: 2023. március 31.

Bővebb információ: bit.ly/3RN0UPM