Augusztus első hetében került megrendezésre a Nyári egyetem a Bánki Karon, amelyen főként a műszaki területek iránt érdeklődő középiskolás diákok vettek részt. A program augusztus 3-tól 5-ig az online térben zajlott, míg 6-án, pénteken személyesen a Kar Népszínház utcai campusán.
Az első online napon 10 órakor vette kezdetét a program a BigBlueButton rendszerében, ahol Prof. Dr. Rajnai Zoltán dékán úr és Trunk Dániel külkapcsolati munkatárs köszöntötte a diákokat. Az általános bemutatkozás után Horváth Gergő tarott bemutatót a HÖK tevékenységéről, majd Dr. Pinke Péter egyetemi docens, az Anyag- és Gyártástudományi Intézet intézetigazgatója, valamint Dr. Czifra György mestertanár ismertette a gépészmérnöki szak lehetőségeit, érdekességeit. Az ebédszünetet követően Felvári Bálint, az egyetem Formula Student csapatának vezetője mesélt bővebben magáról a versenysorozatról, valamint a csapatunk terveiről, jövőbeli fejlesztéseiről. A járműves hallgatói projekteknél maradva a Kar Pneumobil csapatainak előadása következett, akik a hallgatói műhelyből jelentkeztek be, és bemutatták a jelenleg működő két pneumobillal foglalkozó csapatunkat. A nap zárásaként egy nagyon érdekes előadásra került sor az anyagtudomány világából, melyet Varga Péter egyetemi adjunktus tartott meg.
A második nap sem volt kevésbé tartalmas, ezúttal a Mechatronikai mérnöki szak került szóba, Dr. Nagy István egyetemi docens, a Mechatronikai és Járműtechnikai Intézet, Mechatronikai Intézeti Tanszék vezetője előadásában. A Kar egyik különlegessége, a hegesztő szakműhely volt a másik téma, amely szerda délelőtt porondra került Kuti János tolmácsolásában.
Délután a biztonságtechnikai mérnöki szak kapcsán Prof. Dr. Kovács Tibor tanszékvezetővel és Dr. Őszi Arnold adjunktussal találkozhattak és beszélgethettek az érdeklődő diákok olyan témákban, mint például a biometrikus azonosítás vagy a csomagröntgen. Ezt követően az előző napon megismert Masztis Máté pneumobil csapatvezető hallgatónk mesélt érdekességeket a járműtechnikai szakirányról. A nap befejezéseképpen Kahoot-játékra került sor, amelyben a hallgatók telefonjaik segítségével tippjátékban vettek részt – természetesen a kérdések a két nap során elhangzott, illetve a Bánkiról fellelhető információkból álltak. Minden diák nagyon ügyesen válaszolt, a három első helyezettet pedig külön meg is jutalmaztuk a pénteki eredményhirdetés során.
A csütörtöki nap ipari partnereinkről szólt, és az ezen cégeknél dolgozó volt hallgatóinkról, akik szívesen meséltek a Bánkiban töltött éveikről, valamint az útjaikról, ahogyan az adott területen és pozícióban elhelyezkedtek. Azt szerettük volna, ha a középiskolások bepillantást nyerhetnek olyan cégekhez, amelyeknek akár ők is lehetnek majd a munkavállalóik a Bánkis diplomával a kezükben.
Előadást tartott Albert Viktor, a Festo Kft. műszaki szaktanácsadó mérnöke "Mit csinál egy mechatronikai mérnök? - Az elektromos automatizálás világa" címmel, majd Péntek György, a Haas Factory Outlet - Hungary operatív & értékesítési vezetője "Háztól Haas-ig" című előadását mutatta be. Őt követte Váczi Dániel, a cyex OU társalapítója & CFO-ja, ő a "Kitekintés az iskolapadból a nemzetközi tech startupok világába" című előadással készült. Az ebédszünetet követően Gyenese Péter, az AGS Cégcsoport projektmenedzsere tartott előadást a projektmenedzseri tevékenységről.
Kétségkívül az utolsó napot vártuk a legjobban, hiszen ekkor a diákokkal végre személyesen is tudtunk találkozni itt a Bánkiban. A welcome csomagok átadása után Dékán úr köszöntötte őket a Tanácsteremben, ahol rögtön be is mutatta a gépészmérnöki szakunk legújabb specializációit, a Fegyver- és lőszertechikai specializációt, a Harcjármű-technikai specializációt és a Repülőműszaki specializációt. Hallgatóink kíséretében aztán a diákoknak lehetőségük volt bejárni az épületet és megtekinteni laborjainkat, ahol oktatóink tartottak nekik érdekesebbnél érdekesebb bemutatókat, valamint megismerhettek hallgatói köreinkből is néhányat.
-
- Biogáz laboratórium – Bakosné Dr. Diószegi Mónika
-
- 3D nyomtató hallgatói kör – Deák-Sala András és és Kása Rebeka
-
- A Gépműhely bemutatása – Stadler Róbert, Mészáros Béla, Ráczi Viktor
-
- CT labor – Dr. Fábián Enikő Réka
-
- Robotika labor – Varga Bence
-
- Pneumobil hallgatói körök – Masztis Máté, Labutyin Máté
-
- A Bánki Donát Hagyományőrző Kör bemutatkozása – Vörös Krisztián
A laborbejárások végeztével az élményektől kifáradt érdeklődőket a hallgatók által készített ebéddel vendégeltük meg, ennek elfogyasztása után pedig Dékán úr átadta a tippjáték nyerteseinek a díjaikat, céges ajándékokat, valamint minden résztvevő oklevéllel gazdagodott. A napot a megjelent diákok, hallgatóink és oktatóink kötetlen beszélgetése, eszmecseréje zárta.
Ezúton szeretnénk megköszönni minden oktatónknak és munkatársunknak, hogy segítettek a program szervezésében és lebonyolításában, valamint köszönjük a résztvevő diákoknak, hogy teljesítették a Nyári egyetemet, reméljük, hamarosan találkozunk velük.