Sikeresen lezajlott Tavaszi Szél 2016 Konferencia

Idén 19. alkalommal került megrendezésre a Tavaszi Szél Konferencia Budapesten, a Józsefvárosban található Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész- és Biztonságtechnikai Kar szervezésében. A rendezvény helyszínéül a Keleti Károly Gazdasági- és a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Tavaszmező utcai épületei szolgáltak. Április 15-16-án 47 szekcióban több mint 600 doktorandusz mutatta be saját kutatási témáját, illetve elért eredményeit.

Az ünnepélyes megnyitón az esemény fővédnöke, Dr. Pálinkás József professzor, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke a rendezvény életútját méltatta. A doktoranduszokat a magyar tudományos életben, elsősorban a kutatásban való aktív részvételre buzdította. Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri biztosa köszöntő beszédében elmondta: a rendezvénynek fontos szerepe van az utánpótlásban és a hazai tehetséggondozásban. Utóbbira a kormány kiemelt hangsúlyt fektetett az elmúlt években. Tavaly fogadta el a kabinet azt a javaslatcsomagot, amelynek keretén belül jelentősen emelkedik a doktori képzésben résztvevők ösztöndíja - emlékeztetett a politikus.

  
A megnyitó képekben

Réger Mihály, az Óbudai Egyetem tudományos rektorhelyettese annak fontosságáról beszélt, hogy Budapest-Józsefváros megmutathassa tehetségét, és azt, hogy rendelkezik kellő szellemi kapacitással a különböző kutatási területeken is. Réger professzor úr hangsúlyozta: az egyetem több mint százharminc doktoranduszából húszan tartanak előadást a konferencián. Dr. Csernoch László a járatlan utakra feltérképezésére, a meggyökeresedett nézeteken való felülemelkedésre buzdította a megjelent doktoranduszokat. Dr. Szendrő Péter arra hívta fel a fiatalok figyelmét, a tudományosság és az ambíció lebontja a határokat. Keresztes Gábor DOSZ elnök a legjobbak seregszemléjeként aposztrofálta a rendezvényt. A szövetség jövőbeni céljait említve elmondta, terveik között szerepel, hogy a doktori képzés ideje számítson bele a nyugdíj-kiszámításba, valamint a díjazás bevezetése a témavezetők részére.

A nagyszabású kétnapos rendezvény formális és tudományos része az Óbudai Egyetem Tavaszmező utcai kampuszában, 3 épület 25 helyszínén zajlott. A konferencián a legkülönbözőbb tudományterületekről érkező doktoranduszok, és ebben az évben először a meghívott OTDK nyertes hallgatók 21 szekcióban, összesen 47 alszekcióban magyarul vagy angolul mutatták be elért kutatási eredményeiket. Több mint 600 jelentkező részvételével közel 470 tudományos előadást tartottak.

A vacsorát követően a konferencia résztvevői a zenéstáncos programmal és idegenvezetéssel egybekötött sétahajózáson vettek részt, melynek során megcsodálhatták színpompába öltözött fővárosunk csodálatos esti- éjszakai látványát a Dunáról.

 

Szombaton reggel folytatódtak a szekciók előadásai, melyet az ebédszünet után este 6-ig, a záró rendezvényig tartottak. Ekkor került sor a szekció elnökök által értékelt legjobb előadások díjazására. Az előadásokat dr. Pupos Tibor, az Agrártudományi Szekció vezetője, dr. Bacsó Zsolt, az Orvos- és egészségtudományi Szekció vezetője, valamint prof. dr. Rajnai Zoltán, a Had- és rendészettudományi Szekció vezetője értékelte. Az előadók értékes emléktárgyat és emléklapot vehettek át Keresztes Gábortól, a Doktoranduszok Országos Szövetségének elnökétől, és Réger Mihálytól, az egyetem tudományos rektorhelyettesétől.


Rajnai dékán úr a záró eseményen

A konferencia zárását követő vacsora után a G épület alagsori zsibongójában zenés-táncos mulatozás vette kezdetét, mely hajnalig tartott.

A konferencia során számos értékes előadás hangozott el, mely mindegyikén a doktoranduszok magas fokú felkészültségről tettek szert. A konferencia sikeres lebonyolítását számos külsős szponzorcég segítette. A konferenciát és szekció rendezvényeik színvonalát több, a tudományos életben ismert és elismert személy látogatása emelte. Köszönet illeti a szervezők áldozatos és erőn felüli munkáját, mely a konferencia teljes ideje alatt biztosított információs- és regisztrációs pult működtetése, a szekciók technikai kiszolgálása, a kávézó és frissítő pontok üzemeltetése során minden konferencia résztvevő folyamatos és sokoldalúan biztosított eseményen vehettek részt! A konferencia résztvevőinek szállását a Tavaszmező úti Kukac@hotel kollégium biztosította.