„Atom és fotonszakácsok” vegykonyhájában Pakson (Szakmai látogatás Magyarország „energia-szakmai” éléskamrájában)

A világ energiaéhsége egyre növekvő tendenciát mutat. Nincs ez másként Magyarországon sem. Milyen lehetőségeink vannak a jelenben és mutatkoznak a jövőben ezen igények kiszolgálására? Felelősen tudjuk, hogy Földünket unokáinktól kaptuk kölcsön. Mennyire biztonságos és mennyire környezetbarát a villamos energia előállítása a paksi erőművekben? Az előállított villamos energia vajon fedezi hazánk villamos energia szükségletét? Egy hosszasan szervezett, az MVM Group által támogatott, kitűnően lebonyolított szakmai látogatás keretében tettek látogatást a Paksi Naperőműben és a Paksi Atomerőműben 2019. november 12-én az Óbudai Egyetem Biztonságtudományi Doktori Iskola és a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar hallgatói és oktatói.

Az indulás reggelén az időjárás nem volt túl kegyes a csoporthoz, ennek ellenére jelentős számú résztvevő várakozott és indult neki a Blaha Lujza térről a közel 130 km-es távnak.

Az első látogatási helyszín az idén tavasszal átadott, 20,68MW beépített kapacitású fotovoltaikus létesítmény volt.  A gigantikus méretű napelempark 51 hektáron terül el, melyen 74360 db polikristályos napelemtábla került felszerelésre. Ez átlagosan évi ~22GW/h energiát termel. Ez az energiamennyiség kb. 8500 háztartás éves villamosenergia-szükségletét fedezi. Ezen a helyszínen a szakmai tárlatvezetés Molnár Ferenc okl. villamosmérnök, közgazdász, fenntartható termelési csoportvezetőnek, PhD. hallgatónak volt köszönhető.

 

Ezt követően a naperőmű szomszédságában elhelyezkedő Atomerőmű látogatóközpontjában, színvonalas tárlatvezetés keretében ismerkedhettek meg a résztvevők az atomreaktorok felépítésével. Továbbá olyan információkkal lettek gazdagabbak, mint a paksi erőmű éves főbb adatai, a blokkok névleges villamos teljesítményei, a primer köri hurkok, a hőteljesítmény, a turbinák számossága és nem utolsósorban a 42 tonna urán-dioxidot kitevő aktív zóna töltet mennyisége. Az előadó ismertette a radioaktív hulladékok kezelését, átmeneti tárolásuk módját, és az üzemi területen történő munkavégzésekről is beszélt az érdeklődőknek.

 

A környezetvédelem és a vízminőség védelme is hangsúlyozottan szerepelt az előadásban. A Látogatóközpont külön érdekessége a diffúziós ködkamra, ahol az emberi szem számára láthatatlan ionizáló sugárzások láthatóvá válnak. A nehezebb részecskék (protonok és alfa-részecskék) vastagabb, rövidebb ködfonalat, a kisebb tömegű részecskék (elektronok és mezonok) pedig hosszabb, szabálytalan alakú fonalakat hoznak létre.

A tárlatvezetést követően egy igen bőséges és ízletes ebédet fogyaszthattak el az Atomerőmű étkezdéjében az éhes látogatók, ahol több menüből vagy a’ la carte volt lehetőségük választani.

Az ebédet követően megtekintették az I.-II. reaktorcsarnokokat, valamint a kapcsolódó turbinacsarnokban tehettek egy rövid sétát. Nehéz megfogalmazni a látottakat és a megtapasztalt méreteket. Ez igazi élményt jelentett számukra.

A nap zárásaként az egyik legnagyobb élmény következett, a KGYK
(Karbantartó Gyakorló Központ) megtekintése.  A KGYK kialakítása és eszközrendszere lehetőséget biztosít az elméleti és gyakorlati oktatások lebonyolítására, a valódi munkakörnyezetet imitáló eszközrendszereken történő éles gyakorlásokhoz biztosít lehetőséget. Ezen a helyszínen a különféle szakmaterületek képviselői — természetesen eltérő mélységben — ismerkedhetnek meg az „éles” eszközökkel. A KGYK különlegessége, hogy rendelkezik egy VVER-440-es reaktorral, valamint a kapcsolódó berendezésekkel. Külön élményt jelentett a látogatáson részt vevők számára a gőzfejlesztő, a főelzáró tolózár „testközeli” megismerése.

 

A vendéglátók nagyvonalúságát mutatja, hogy a látogató csoport kiemelkedő érdeklődése miatti, közel 2 órás időcsúszást is  megértően kezelték, munkaidejüket követően is türelmesen, nagy szakmai nyitottsággal válaszoltak a számtalan feltett kérdésre.

A résztvevők köszönetet mondanak az MVM Groupnak, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt-nek, a szakmai látogatásokat vezető állománynak a magas szakmai szintű megvalósításért, valamint az Óbudai Egyetem Biztonságtudományi Doktori Iskola és a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar vezetésének és Dr. Nyikes Zoltánnak a szervezésért.

 Szerző és fotó: Tisóczki József
PhD. hallgató